Az első blogbejegyzésem megírása után már tudtam, hogy miről szeretnék legközelebb írni. Most az apa szerepéről osztom meg a gondolataimat. Ezeket az életutam, a saját tapasztalataim és a tanulmányaim formálták. Ezt a bejegyzést majd az anya szerepéről, végül pedig a gyermekről szóló írás követi.
Már az elején szeretném hangsúlyozni, hogy ez az én nézőpontom. Az én tapasztalataim, felismeréseim és tanulmányaim alapján alakult ki ez a szemlélet. Nem egyetlen igazságot szeretnék megfogalmazni, csupán megosztani veled azt, ahogyan én látom.
Én azt vallom, hogy tudjuk, kikhez születünk. Tudjuk, ki lesz az édesapánk, és azt is, hogy mit fogunk tőle tanulni, megtapasztalni. Az életutunkat sokféleképpen segítheti: akár szeretetteljes, akár fájdalmas tapasztalatokon keresztül. Hiszem, hogy minden találkozásnak és minden kapcsolatnak helye van az életünkben. Ismét hangsúlyozom: ez az én személyes látásmódom.
Kezdjünk néhány kérdéssel.
Mi jut eszedbe, ha azt mondom: apa, édesapa?
Milyen testi érzet jelenik meg benned? Milyen érzések kapcsolódnak hozzá? Szerinted milyen egy igazi apa?
Nincs jó vagy rossz válasz. Ahányan vagyunk, annyiféleképpen éltük meg ezt a kapcsolatot.
Számomra az apa a biztonságot, az egzisztenciát és az erős alapot jelképezi. Ő az erő a családban. Ha kell, határozott és céltudatos, ha kell, gyengéd, szeretetteljes és bölcs.
Sokan kaptak olyan édesapát, aki ezt a biztonságot meg tudta adni. Ők gyermekkorukban megtapasztalják, milyen érzés feltétel nélkül számítani valakire, és ez gyakran végigkíséri őket a felnőtt életükben is. Könnyebben bíznak másokban, stabilabb kapcsolatokat alakítanak ki, nagyobb biztonságérzettel mozognak a világban, és sok esetben az anyagi életükben is megjelenik ez a stabilitás – természetesen akkor, ha a család többi része is támogató közeget biztosított.
Neked ilyen volt az édesapád?
Sokan azonban egészen más történetet hordoznak magukban.
Van, aki nem ismerte az édesapját. Van, akit elutasítottak. Van, akinek az apja fiatalon meghalt. Volt, akinek alkohol- vagy drogfüggőséggel küzdött, vagy bántalmazó, agresszív volt.
Mi történik ilyenkor?
Sokszor csak a túlélés marad.
Fontos azonban látni, hogy az édesapánknak is volt édesapja. Ő is egy családban nőtt fel, ő is kapott mintákat. Nem elsősorban a szavakból tanult, hanem abból, amit nap mint nap látott. Hogyan bánt az édesapja az édesanyjával? Hogyan viszonyult hozzá gyermekként? Hogyan kezelte a konfliktusokat, a pénzt, a szeretetet, a felelősséget?
A „nem jelen levésnek” nagyon sok formája van. Nem csak azt jelenti, hogy valaki fizikailag nincs ott. Lehet valaki otthon minden nap, mégis érzelmileg elérhetetlen. Vagy éppen annyit dolgozik, hogy alig látja a családját. Lehet közönyös, vagy egyszerűen továbbviszi mindazt, amit ő maga is megélt gyermekkorában.
Aki nem látta, hogyan lehet valóban jelen lenni apaként, annak ezt nagyon nehéz megtanulnia. Van, aki éppen ezért eldönti, hogy ő egészen más lesz, mint az édesapja. Más viszont ugyanazokat a mintákat ismétli tovább.
Az én szemléletem szerint előfordulhatnak generációkon át ismétlődő sorsminták is. Ha például egy családban több férfi is fiatalon halt meg, az a következő generációk életére is hatással lehet. Nem azért, mert ezt tudatosan választják, hiszen sem a születésünket, sem a halálunkat nem mi irányítjuk, hanem mert olyan életet élhetnek, olyan döntéseket hozhatnak, amelyek végül ugyanabba az irányba vezetnek. Számomra ezek is olyan minták, amelyek felismerhetők és amelyeken érdemes elgondolkodni.
Ha egy apa elutasítja a gyermekét, abból gyakran megszületik egy nagyon mély érzés: „Nem vagyok elég jó.”
Ez az érzés sokszor egész életen át elkíséri az embert. Folyamatos bizonyítási vágy jelenhet meg a munkában, a párkapcsolatban vagy éppen a szülői szerepben.
Érdemes megfigyelni azt is, hogyan viszonyult az édesapád a pénzhez.
Sokat dolgozott vagy keveset? Mire költötte a pénzét? A családjára fordította? Befektette? Elszórta? Függőségekre költötte?
Látsz hasonlóságot a saját pénzügyi gondolkodásod és az édesapád hozzáállása között?
Az apa nemcsak a fiának ad mintát.
Egy kisfiú elsősorban azt tanulja meg az édesapjától, milyen férfivá válni.
Egy kislány pedig sokszor rajta keresztül tapasztalja meg először, hogyan bánik egy férfi egy nővel. Mennyire érzi magát szerethetőnek, értékesnek, biztonságban. Sok esetben ez hatással lehet arra is, hogy később milyen párkapcsolatot választ, hogyan enged közel magához másokat, és mennyire tud bízni.
Éppen ezért az apa szerepe nemcsak a fiúk, hanem a lányok életében is meghatározó.
Én úgy gondolom, hogy nincs tökéletes család, és nincs tökéletes apa sem. Ez így van rendjén.
Ha megérted, hogy miért olyan az édesapád, amilyen, milyen mintákat hozott magával, és felismered ezeknek a hatását a saját életedben, akkor lehetőséged nyílik a változásra – ha szeretnél változtatni.
Egy dolgot azonban biztosan tudunk: az életünk felét az édesapánktól kaptuk. Ennél nagyobb ajándékot ember nem adhat embernek.
Ezért lehetünk hálásak az életünkért.
Hogy felnőttként milyen döntéseket hozol, hogyan kapcsolódsz másokhoz, milyen párkapcsolatot építesz, hogyan neveled a gyermekeidet vagy milyen mintát adsz tovább, az már a te felelősséged. A hozott minták hatnak ránk, de nem kell, hogy örökre meghatározzanak bennünket. Lehet rajtuk változtatni, de ehhez először fel kell ismerni őket.
És van még valami, amit nagyon fontosnak tartok.
Az érzéseid a tieid.
A jók is. A fájdalmasak is.
Ezek nem az édesapádat építik vagy rombolják, hanem téged.
Ezért érdemes megállni egy pillanatra, és feltenni magadnak néhány kérdést.
Miért haragszom? Mitől félek? Mi van ezek mögött?
Engedd meg magadnak, hogy érezd ezeket az érzéseket. Nézz rájuk őszintén.
Ha egyedül nem találod a válaszokat, merj segítséget kérni. Ma már nagyon sok kiváló szakember és módszer létezik, amelyek segíthetnek feldolgozni a múlt eseményeit és a hozott mintákat.
Hiszem, hogy amit te meggyógyítasz önmagadban, azt már kisebb eséllyel adod tovább a következő generációnak.
Ott egy minta lezárulhat.
És amikor ez megtörténik, már nem csupán túléled az életet, hanem valóban megéled azt.
Egyszer csak felszabadulsz.
Talán akkor, amikor képes leszel hálát érezni. Ha másért nem is, legalább azért, hogy megkaptad az életet.
És ez a felszabadulás lehet az egyik legnagyobb ajándék, amit önmagadnak és azoknak adhatsz, akik utánad következnek.
Nem azért írtam ezt, hogy hibást keressünk a múltban, hanem azért, hogy felismerjük a mintáinkat. Mert amit felismerünk, azon már lehet változtatni. És amit mi meggyógyítunk magunkban, azt a gyermekeinknek már nem kell továbbvinniük.