Sokat gondolkodtam azon, mivel kezdjem ezt a rovatot.
Végül arra jutottam, hogy csak arról tudok írni, ami most a szívemben van.
Úgy érzem, az első írásban nemcsak szakemberként kell bemutatkoznom, hanem emberként is. Talán így jobban megérthető lesz az is, hogyan gondolkodom az életről, az emberekről és arról a szemléletről, amely a Nyugalom Kuckó alapja lett.
Egy évvel ezelőtt nagy zűrzavar volt bennem
Egy évvel ezelőtt nagy zűrzavar volt bennem.
Nem tudtam, merre menjek tovább.
Maradjak az óvodában, vagy teljes szívvel a saját vállalkozásomat építsem?
Mindkettőt szerettem. Ugyanakkor szerető édesanya és feleség is szerettem volna lenni, és egyre nehezebb volt összehangolni a hivatásomat a családi élettel.
Évek óta foglalkoztam az idegrendszer működésével és a stresszoldással. Nem elsősorban a munkám miatt, hanem azért, mert éreztem, hogy én magam sem vagyok jó úton.
A legnagyobb vágyam az volt, hogy jobb anya legyek.
Nem akartam továbbvinni azokat a működéseket, amelyeket gyermekkoromból hoztam magammal. Akkor még nem tudtam, hogy ezek mögött családi minták húzódnak meg. Csak azt tudtam, hogy nem szeretnék ideges, kiabálós édesanya lenni.
Olyan anya szerettem volna lenni otthon is, amilyen szakember igyekeztem lenni a hivatásomban: türelmes, elfogadó és biztonságot adó.
A terveim között akkor még a természetgyógyászat szerepelt.
Az élet azonban egyik pillanatról a másikra mindent átírt
Az élet azonban egyik pillanatról a másikra mindent átírt.
Bekövetkezett egy váratlan tragédia.
A testvérem meghalt.
Utólag értettem meg azt a megfoghatatlan feszültséget, amely hónapokkal korábban már bennem volt. Volt egy álmom is, amelyet akkor még nem értettem. Hasonlót éltem át édesapám és édesanyám halála előtt is.
Nem szeretném ezt senkire rávetíteni vagy megmagyarázni.
Én így éltem meg.
És ez is része lett az én történetemnek.
A testvérem halála után
A testvérem halála után nemcsak a gyásszal kellett megküzdenem.
Egy állandó, bénító félelem költözött belém.
Attól féltem, hogy elveszítem a gyermekemet vagy egy újabb hozzám közel álló embert.
Mivel régóta foglalkoztam az idegrendszer működésével, tudtam, hogy a trauma hatására olyan régi minták aktiválódtak bennem, amelyekről addig nem is tudtam. Ma már úgy gondolom, hogy ezek közül sok nagyon korai, mélyen rögzült élményhez kapcsolódott.
Én olyan ember vagyok, aki nem fél segítséget kérni
Én olyan ember vagyok, aki nem fél segítséget kérni.
Elmentem gyászfeldolgozó terapeutához.
Beszéltem természetgyógyásszal.
Segítettek.
Minden találkozás adott valamit.
De mélyen legbelül azt éreztem, hogy még nem találtam meg azt az utat, amely igazán továbbvisz.
Egy dolgot azonban biztosan tudtam.
Nem akartam elnyomni a gyászomat.
Nem túlélni akartam.
Hanem megélni.
Mert hittem abban, hogy csak azon tudok túljutni, amin valóban végigmegyek.
Végül családállítást kértem
Végül családállítást kértem.
Érdekes módon nem maga a gyász vitt oda.
Hanem az a bénító félelem, hogy elveszítem a gyermekemet.
Ezután következett egy egyéves Lélekmentor program.
És ezzel elkezdődött egy olyan belső utazás, amely alapjaiban változtatott meg.
Lassan a helyére került a gyász.
A bűntudat.
A harag.
A félelmek.
Úgy érzem, hogy mindaz, amit korábban az idegrendszerről, a stresszoldásról és az emberi működésről tanultam, valamint azok a felismerések, amelyeket ezen az úton kaptam, együtt segítettek talpra állni.
Nem lettem tökéletes
Nem lettem tökéletes.
Nem is szeretnék az lenni.
Viszont sok mindent megértettem.
Más szemmel látom az édesanyámat.
Az édesapámat.
A testvéreimet.
A gyermekeimet.
A páromat.
És önmagamat is.
A fájdalmak nem tűntek el.
De már nem összevissza hevernek bennem.
Olyan, mintha mindegyik megtalálta volna a saját helyét a képzeletbeli kuckómban.
Talán ezért lett a neve Nyugalom Kuckó
Talán ezért lett a neve Nyugalom Kuckó.
Mert először nekem kellett megtalálnom ezt a belső kuckót.
Azt a helyet, ahol a fájdalomnak, a szeretetnek, a veszteségnek és a reménynek is megvan a maga helye.
Ma már mély hálát érzek a szüleim és a testvérem iránt.
Nem a veszteségért.
Hanem azért, mert ezen az úton megtapasztaltam, hogy a legmélyebb fájdalomból is születhet őszinte szeretet, elfogadás és együttérzés.
A változás számomra ma is tart
A változás számomra ma is tart.
Nem érzem úgy, hogy megérkeztem.
Hiszem, hogy a fejlődés egy életen át tartó út.
Tudom, hogy vannak hibáim.
És szeretnék napról napra egy kicsit jobban szeretni.
Egy kicsit jobban érteni.
Egy kicsit jobban jelen lenni.
Nem a fájdalom határoz meg bennünket
Ha valamit szeretnék, hogy ebből az írásból magaddal vigyél, akkor talán ez legyen:
Nem a fájdalom határoz meg bennünket. Hanem az, hogy mit kezdünk vele.